Amennyiben bejelentkeztél a webáruházba, a kosár törlése gomb megnyomása után a kosár aktuális tartalmát áthelyezzük a kívánságlistádba.
Az új év mindig valaminek az elmúlását, végét jelenti, de az új lehetőségek tárházát is magában hordozza. Ilyenkor általában fogadalmakat teszünk, mit szeretnénk megtenni az új évben, amit az óévben nem tudtunk véghez vinni. Tegyünk egy kis kitérőt, honnan is ered a szilveszter története. Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ra, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére. Általában vagy így, vagy úgy a tudatosabb életvitelre irányuló törekvések határozzák meg a hagyományos újévi fogadalmakat. A leggyakoribb fogadalmak közé a sport, az egészségesebb étrend, illetve a fogyás tartozik.
A megfelelő alátámasztással biztosíthatjuk a helyes testtartást és növeljük a komfortérzetet. A lábunkhoz tervezett egyedi talpbetét, fontos lépés az egészség felé, hiszen segíthet megakadályozni és lelassítani a talpi süllyedések kialakulását és egyéb mozgásszervi problémákat, mint a hát-, derék- vagy csípőfájdalom. Talpbetéted, otthon a kedvenc foteledből, vagy kanapédról is megrendelheted, a weboldalunkról. Egy kattintás az egész. Ezután küldünk egy ingyenes roppanóhabot, amely segítségével levesszük a lábad mintáját, lépjen bele és küldje vissza részünkre, mindezt teljesen ingyenesen. Kell ennél több? Mi ezután minden folyamatról tájékoztatunk, hogy nyomon tudd követni talpbetéted gyártási lépéseit. Kovács Patrícia színésznő számára is fontos az egészséges életmód, beleértve a megfelelő cipők használatát, amit most egyedi talpbetéttel is kiegészített. Szerette volna megkönnyíteni a több órán át tartó színházi próbáit, amelyek kemény fizikai terheléssel járnak. Így elkészült a kifejezetten egyedi, saját a lábára legyártott talpbetétét, amit a mindennapi színházi próbák során mindig magával visz.