Batz Hírek

Batz Hírek
A Batz Hivatalos Gyári Webáruház
A Batz Hivatalos Gyári Webáruház
2018.01.18
13:36
Tofandel

webáruházMai, kissé már túl is modernizált világunk egyik kiemelkedő vívmánya a webáruház, annak minden előnyével, hátrányával együtt. Tekintve, hogy a Batz Manufaktúra mindig is az innovációról és a vásárlóbarát üzletpolitikáról volt híres, így teljesen logikus lépés volt részünkről egy saját, külön bejáratú internetes vásárlási felület, mégpedig messzemenőkig felhasználóbarát, mégis biztos és biztonságos kivitelben, amit ma már sok ezer elégedett vevő használ napról napra. A kedves vásárlók közt keringő mendemondák, kérdések, idegenkedések tisztázása végett, „Egyenes beszéd” sorozatunkban szeretnénk megvilágítani milyen kényelmes, gyors és biztonságos vásárlást tesz lehetővé a csapatunk által kifejlesztett és 2017-ben frissített webáruház. Emellett természetesen szót ejtünk a sokak által nagyon kedvelt hagyományos értékesítési rendszerünkről, tisztázva ott is néhány kérdést.

Az első és legfontosabb tisztázandó, hogy két, egymástól teljesen független hálózatról beszélünk, aminek az a legnagyobb előnye, hogy ha kiszemelünk magunknak egy terméket a webáruházban, de az ott éppen nem rendelhető, korántsem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a hőn áhított lábbeliről. Ilyen esetben rendkívül gyors megoldást nyújt a Batz weboldal „üzletkereső” menüpontja. Itt az oldal tetején, középen, a település neve után található beviteli mezőbe beírhatjuk, mely település közelében keresünk Batz viszonteladót, sőt azt is megadhatjuk hány kilométeres körzeten belül keresünk elárusító helyet. A találatokat pillanatok alatt kidobja az oldal, egyrészt térképen megjelölve azt, másrészt a képernyő jobb oldalán legörgethető fekete mezőben, pontos címmel, telefonszámmal, e-mail címmel. Aktuális árukészletükről készségesen adnak felvilágosítást akár telefonon, akár e-mailben. A két független rendszerből eredően a reklamációs problémákkal is mindig az értékesítést végző egységhez kell fordulnunk. Logikátlan és életszerűtlen is mondjuk egy Békéscsabán vásárolt szandál esetében garanciális problémákkal vegzálnunk a webáruház ügyfélszolgálatát, akik biztosan nem fognak tudni segíteni, ahogy a webshopban vásárolt saru reklamációjával sem érdemes mondjuk egy győri viszonteladót megkeresni, aki szintén nem fogja tudni orvosolni panaszunkat. A webfelületen vásárolt termékek reklamációs ügyeit a reklamacio@batz.hu e-mail címen vagy sürgős esetben a +36.20.663.09.40 telefonszámon intézhetjük. A „szó elszáll, az írás marad” alapján mindenképpen az e-mailben történő ügyintézést ajánljuk.

webáruház

No, de hogyan is jutunk el odáig, hogy áttekintsük a Batz Hivatalos Gyári Webáruház kínálatát? Mi sem egyszerűbb ennél,mindenféle regisztráció nélkül megtehetjük a Batz weboldal „webáruház” menüpontjában, ahol tanári rendezettségben fellelhetőek külön a női és férfi lábbelik (külön kategóriában a papucsok, szandálok, zárt cipők és az 5 zónás talpbetéttel készült papucsok), talpbetétek és az aktuális akciók szintén különválogatva az értékcsökkent termékektől. A kívánt modell nevének ismeretében könnyen és gyorsan kikereshetjük azt az árukavalkádból, az oldal tetején található direkt kereső mezőben. Az idáig eljutó felhasználó gyakorlatilag a teljes termékkört áttekintheti, modell, méret és szín szempontjából és azonnal, regisztráció nélkül tud vásárolni is.

Vásárláshoz regisztrálhatunk is a Batz oldalon, amihez semmi egyébre nincs szükség, mint egy élő, működő e-mail címre. A regisztráció menete gyors és teljesen szokványos (visszaigazoló e-mailt küld a rendszer, érvényesítő linkkel), ezután a felhasználónévvel és jelszóval, immár regisztrált felhasználóként teljes körű hozzáférésünk van a webáruház használatához, számlázási és kiszállítási adatainkat szabadon változtathatjuk, rendelhetünk, fizetési módot választhatunk stb., stb., stb. A regisztráció történhet a kiválasztott termék kosárba helyezése előtt és után egyaránt, de nélküle is vásárolhatunk. Adataink mentése miatt érdemes egyébként regisztrálni, de nem kötelező! Fontos információ, hogy amennyiben 18. életévét be nem töltött személy vásárol a Webáruházban, abban az esetben a törvényes képviselő hozzájárulására is szükséges van. 14. életévét be nem töltött személy helyett és nevében a törvényes képviselője vásárolhat.

Itt érkeztünk el cikkünk lényegéhez, amikor is tisztázni fogunk számos tévhitet a webes vásárlás veszélyeivel, hátulütőivel kapcsolatban. Tehát a Batz webáruházban háromféle fizetési mód elérhető: a direkt bankkártyás fizetés és a banki átutalás (mindkét fizetési mód a felhasználó saját bankjának internetes felületén keresztül történik, abszolút biztonságosan) valamint az átvételkori készpénzes (utánvételes) fizetés. Mindhárom mód gyors és biztonságos, az utánvételes fizetés hátránya, hogy a kiszállítás díja ez esetben 200,- forintal drágáb, azaz 1190,- forint.

Mivel a terméket házhoz szállítjuk joggal merül fel a kérdés, ez milyen kiadásokkal jár? Jelen állás szerint a GLS futárszolgálattal szállíttatjuk házhoz a csomagokat, egyelőre Magyarországon belül, az egyszerre megrendelt lábbelik és talpbetétek mennyiségétől függetlenül, utánvételes fizetés esetén 1.190,- forintos, bankkártyás vagy utalásos fizetés esetén 990,- forintos díjért. Az egy naptári napon belül, egy kiszállítási címre leadott megrendelések, a mennyiségtől függetlenül egy címhelynek minősülnek, egyetlen díjért. A naptári napokat a rendszer 00.00-tól 24.00-ig veszi figyelembe, de amennyiben egymást követő napokra „sikerül” több rendelést is leadni és ezt haladéktalanul jelezzük az aruhaz@batz.hu e-mail címen, illetve a hétköznap 08.00 és 16.00 óra között elérhető ügyfélszolgálati telefonon, úgy természetesen az azonos címekre leadott megrendeléseket kollégáink egy kiszállításként, egy címként fogják kezelni. Magával a kiszállítással, annak részleteivel, időpontjával kapcsolatban nem a Batz ügyfélszolgálat a kompetens, hanem a GLS diszpécserközpontja, mely a +36.29.88.66.70 számon érhető el. Ez ügyben tehát feleslegesen hívjuk a Batz Ügyfélszolgálatot. Alapesetben 7 munkanapon belül vállajuk a kézbesítést, akciós vagy karácsonyi időszakokban ennél hosszabb szállítási idő előfordulhat, de nem jellemző.

webáruház

Tegyük fel, hogy idáig minden rendben van (miért is ne lenne?), normális keretek között megérkezik megrendelésünk, de példának okáért elvétettük a méretet, élőben mégsem úgy néz ki a modell, mint amilyennek elképzeltük, netalántán megsérült a termék. Ilyen estekben – a vonatkozó jogszabályok értelmében – módunkban áll 15 napon belül akár a termék cseréjére, akár a pénzvisszafizetésre igényt tartani. Ezen problémák részletezését áttekinthetően megtalálhatjuk a Batz weboldal GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) menüpontja alatt, ahol egyébként is számtalan igen fontos kérdésre kaphatunk választ, könnyen és gyorsan, e-mailezés és telefonálás nélkül. Reklamáció esetén módunkban áll e-mailben vagy telefonon megtenni azt a reklamacio@batz.hu e-mail címen vagy sürgős esetben a +36.20.663.09.40 telefonszámon.

Összességében véve láthatjuk, a Batz Hivatalos Gyári Webáruház pontosan ugyanúgy működik mint a hagyományos termék értékesítés, ugyanazokat a garanciákat vállaljuk lábbelijeinkre, számlát kérnie sem kell a vásárlónak, a rendszer alapból kiállítja azt. Egy titkot azért elárulunk, a legnagyobb különbség a hagyományos és a webes értékesítés között annyi, hogy a webshopban lényegesen nagyobb a választék, valamint a kis szériás egyedi színű modellek, bizonyos színkombinációk is csak interneten beszerezhetőek. Mindenképpen érdemes tehát figyelemmel kísérni mind internetes értékesítő felületünket, mind facebook oldalunkat, ahol folyamatosan tájékoztatjuk vásárlóinkat az aktuális kedvezményekről, újdonságokról, szezonális kollekciókról, sőt alkalomadtán olyan ritkaságokhoz, utolsó darabokhoz is hozzájuthatunk, amiket borzasztó nehéz lenne a hagyományos boltokban felkutatni. Ügyintézéshez pedig válasszuk a sokszor igen költséges telefonálás helyett az e-mail vagy facebook üzenetet.

Kellemes böngészést, remek vásárlást és szép napot kíván, a Batz Manufaktúra csapata!

Hasznosnak találta cikkünket?